Községünk Dél-Somogyban, Nagyatádtól 8 km-re, dél-nyugatra
található. Lakosainak száma az utóbbi 15 évben 1300 fő körül alakult. Az itt
élők ősei vend nemzetiségűek voltak, akik a Muravidékről települtek
Taranyba az 1600-as évek második felében. A települést értékes és gyönyörű
erdő veszi körül, melynek vadállománya is kimagasló minőségű.
Tarany
települést az írások először a XVI. század idején említik a vránai perjelség
birtokaként, majd később Török Bálint és Turnetti Herkules Lajos, majd azt
követően az 1700-as évek közepétől a Festetics család birtokához tartozott. A
jelenlegi falu elődjeként a mostani helyétől 2 km-re északra Péterfalu néven
jelölték, melyet a törökök felégettek, és később a jelenlegi helyén épült újjá.
Nevét állítólag az egyik magaslaton álló figyelőtoronyról kapta.
A katolikus
vallású település temploma 1762-63-ban épült gróf Festetics Kristóf elrendelése
alapján. A műemlék jellegű barokk stílusban épült templom oltárképét Keresztelő
Szent János tiszteletére szentelték fel. A templom freskóit Dorfmeister István
festette az építést követően.
A második világháború idején a templomtornyot a
falut átszelő Rinya-patak hídjaival együtt a németek felrobbantották, melyet
jóval később a falu lakosainak összefogásával újjáépítették, csak a toronyóra
hiányzik belőle, mint ahogy a korabeli fotókon is
látható. 1999-ben új freskók készültek az orgona fölé, melyet Keller József
készített.
1975-1990-ig Háromfa község székhellyel közigazgatásilag a "közös
tanács" vezetése alatt állott, de gazdasági életét a helyi mezőgazdasági
munkalehetőségek mellett Nagyatád város ipara határozta meg. A keresőképes
lakosság nagy része a városba ingázott, az iparban talált munkalehetőséget
kihasználva.
Községünk intézményei jelenleg jó kihasználtsággal működnek.
Napköziotthonos óvodája 2 csoportos, és a gyermeklétszám alapján maximális
kihasználtsággal működik. Az általános iskola 8 osztályos, tanuló létszáma
120-130 fő között alakult. Az egészségügyi ellátást önálló háziorvosi körben, a
helyi rendelőben önálló háziorvos látja el.
A családsegítő és gyermekjóléti feladatok kistérségi társulásban Nagyatád város
székhellyel kerülnek ellátásra.
Mindenképpen említést érdemel a "szőlőhegy" és a "Taranyi
Buncek"-ként emlegetett szőlőfajta, a belőle és egyéb szőlőfajtákból készült
borok a táj borversenyein is elismerést érdemeltek ki a gondos és hozzáértő
gazdáknak köszönhetően. A mintegy 300 présház a régi és az új
építési stílust ötvözik. A taranyi szőlősgazdák szívesen járnak ki dolgozni és
pihenni a településtől mintegy 2-3 km-re lévő
birtokra.